HONNAN? MIÉRT? HOVA?

Az elmúlt időben több embernek feltettem a címben szereplő kérdést. Nem azt kérdeztem tőlük, hogy volt-e már bűntudatuk, hiszen tudom, nincs olyan ember, aki ne érezte volna már. Inkább azt kérdeztem tőlük, hogy mit tettek vele. Volt, aki azt válaszolta, hogy igyekezett bocsánatot kérni attól a személytől, aki ellen vétkezett. Más azt mondta, hogy próbálta jóvátenni. Másvalaki pedig egészen egyszerűen azt felelte, hogy alkoholhoz fordul. Ezek mellett természetesen vannak más technikák is, amelyeket alkalmazunk ebben az esetben, pl. kicsinyítjük bűneinket, megmagyarázzuk, másra fogjuk stb. A kérdés azonban az, hogy mi a bűntudat helyes kezelése, ha van ilyen?

Mielőtt ezt a kérdést megválaszolnám, felmerül egy másik is, éspedig az, hogy mi valójában a bűntudat, illetve honnan származik? Ha a kifejezést etimológiailag vizsgáljuk, ez nem más, mint a bűn ismerése, teljesebben megfogalmazva a bűnöm felismeréséből származó lelki fájdalom. Jelzés, aminek az az üzenete, hogy nem gondolkodtam, szóltam vagy cselekedtem helyesen.

De honnan tudhatom, hogy mikor cselekedtem helyesen vagy helytelenül? Hallottam egy esetről, amely egy lányról szólt. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy eljegyezte egy fiatalember. Aztán olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy házasságkötés előtt ágyba bújt jegyesével. Rettenetes bűntudata támadt és gyötrő érzéseivel egy lelkészhez fordult. Ez megnyugtatta. Azt mondta neki, hogy valójában egy régi erkölcsi beidegződés áldozata. Azzal vigasztalta, hogy tulajdonképpen nem vétkezett, csak úgy érzi, tehát bűntudata fölösleges. A lány azonban nem nyugodott meg, hanem felkeresett egy másik lelkészt, aki azt mondta, azért érzi magát bűnösnek, mert az is, valóban vétkezett Isten ellen, de ha megvallja bűneit, Isten hű és igaz, hogy megbocsássa azokat Krisztusért.

Hogy van tehát? Honnan származik a bűntudat? Ha az első lelkész véleményére figyelünk, azt mondhatjuk, hogy ez a nevelés és a társadalmi beidegződések következménye. Vagyis azért érzed rosszul magad, ha lefekszel egy fiúval, aki nem a férjed, mert ezt mondták neked. Azért érzed rosszul magad, ha perverz vágyak támadnak benned, mert a társadalom elítéli ezeket. Azért érzed rosszul magad, ha önkielégítést végzel, mert fanatikus keresztyének azt mondják, hogy ez bűn. – De eljött az ideje, hogy megszabaduljunk ettől a bűntudattól – mondaná a Soma Mamagésa néven ismert, Spitzer Gyöngyi médiasztár.

De ne intézzük el ennyivel! Vajon a bűntudat tényleg nevelés és oktatás kérdése? Igen, tényleg az! Ha a gyermekeinket úgy neveljük, hogy bűn a házasság előtti és házasság nélküli szexuális élet, bűnösnek fogja érezni magát, ha ezt teszi. Ha viszont azt mondjuk és azt mutatjuk neki, hogy ez nem bűn, akkor minden kétség nélkül összeköltözik barátnőjével. A kérdés azonban nem az, hogy a bűntudat nevelés kérdése vagy sem, hanem az, hogy helyes-e ez a nevelés vagy sem. Helyes-e, ha azt tanítjuk gyerekünknek, hogy ez a magatartás bűn, vagy nem helyes? Helyes-e, ha azt tanítjuk gyerekünknek, hogy az abortusz gyilkosság, vagy nem helyes? Vagyis az elsődleges kérdés az, hogy mit tanítsunk és miért pont azt?

Az abszolút igazság kérdését így nem kerülhetjük el. Mert ha a házasság előtti és házasság nélküli szexuális élet valóban bűn, akkor helyes az emiatt érzett bűntudat. Ha viszont nem bűn, akkor a bűntudat is helytelen és fölösleges. De ki fogja eldönteni, hogy bűn vagy nem bűn a házasság előtti vagy házasság nélküli szexuális élet? Soma, aki talán nem veszi észre, hogy miközben azt mondja: a bűntudat egy rossz társadalmi beidegződés amire a régiek neveltek –, most arra nevel (ő is), hogy nem kell bűnösnek érezned magad, ha lefekszel valakivel a Biblia tiltása ellenére. De miért higgyünk neki?

Kinek higgyünk? A régi beidegződéseknek, amelyek lassan feledésbe merülnek? Miért pont a régieknek legyen igazuk, akik még elítélték azt, ha egy nő és egy férfi házasság nélkül együtt él? Azért, mert a régiek ezt a régebbiektől tanulták, a régebbiek pedig a még régebbiektől, ők pedig Istentől. Avagy tényleg olyan ostobának gondoljuk őseinket, hogy szándékosan kitaláltak maguknak egy erkölcsi normát, amiről tudták, hogy úgysem képesek betartani, s aminek áthágása rossz érzést okoz? Micsoda esztelenség lett volna ez részükről! De ha nem ők találták ki ezt maguknak, akkor mégis honnan van? Isten törvényének ismeretéből, amely be van írva szívünk hústáblájára és meg van fogalmazva a Tízparancsolatban.

A bűntudat tehát Isten törvényének áthágása vagy be nem töltése miatt érzett lelki fájdalom. Természetesen ma már sok olyan dolog van, ami miatt nincs lelkiismeret furdalásunk, ahogyan a régieknek volt.

Milyen jó, hogy létezett Freud, aki kezelte bűntudatunkat, nem? Igen, lehet tagadni azt, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem segít. Ráadásul nem is igaz, mert „ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mi bennünk” – olvassuk a Bibliából. Ráadásul Istent is hazuggá tesszük, mert Ő azt mondja, hogy vétkeztünk ellene.

A bűnösség tehát objektív és nem szubjektív valóság. Ezt minden ember jól tudja, főként, ha a mindennapi életről van szó. Aki nem hiszi, próbálja ki! Hogyan? Hajtson át a piros lámpán, és amikor a rendőr felelősségre vonja, hozza fel mentségére azt, hogy ő nem érzi magát bűnösnek. Vajon a rendőr felmenti őt ennek alapján? Nem! Miért? Azért, mert áthágta a szabályt, függetlenül az érzéseitől. Ugyanígy, akár bűnösnek érzed magad, akár nem, ha Isten törvényét áthágtad vagy nem töltötted be, vétkeztél. A bűnösség nem érzés kérdése. A szemrebbenés nélkül hazudozó is hazudik, tehát vétkes, noha nem érzi.

Ahogyan tehát van betegség és betegség-érzés, úgy van bűnösség és bűnösség-érzés, de a kettő nem ugyanaz. Ha el szeretnéd dönteni, hogy bűnös vagy vagy sem, tévedhetetlen támpontot kell keresned, ez Isten Igéje. Egyébként, ha vétkezel, de nincs lelki fájdalmad, ez rossz jel, ahogyan pl. az sem jelent jót, ha szögbe lépsz, de nem érzed a fájdalmat. Érzéseid nélkül is tény, hogy szögbe léptél. Ugyanígy, ha úgy vagy nyugodt, hogy bűnben élsz (vétkezel Isten ellen, áthágva vagy nem töltve be az Ő törvényét), vagy úgy, hogy bűntudatodat nem Isten tanácsa szerint rendezted (pl. ’leittad’), ez az egyik legrosszabb dolog, ami veled történhet. Mert ilyenkor azt gondolod magadról, hogy életed rendben van, miközben Isten haragszik rád bűneid miatt.

Mit tehetsz tehát? Először is magadat ne az érzéseid, a társadalom értékítélete, barátaid véleménye vagy az éppen aktuális divat szerint, hanem Isten tévedhetetlen, örökérvényű Igéje szerint ítéld meg! Ha pedig a Szentírás valamiben vétkesnek mond, ne nyugtasd meg magad! Ha Isten törvénye elítél, mivel nem imádod és nem tiszteled Őt magányodban, családodban és vasárnaponként, lásd be, hogy vétkeztél, és bűnöddel kezdened kell valamit! De mit? Mit tehetsz bűneiddel, bűnösségeddel? Van Istennek egy csodálatos ígérete a Szentírásban, amely így hangzik: „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9). De miért bocsátaná meg a mi bűneinket, és hogyan bocsáthatja meg azokat, ha Ő szent és igazságos, minek értelmében minden bűnt meg kell büntetnie? Isten úgy gyakorol irgalmat, hogy szent és igazságos marad. Másban bünteti meg a mi bűneinket. Krisztusban, aki „...engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1Jn 2,2).

Higgy Jézus Krisztusban, és Isten megbocsátja bűneidet. Ne nyugtasd meg magad, hogy te nem vagy nagy bűnös, mert ’kicsi’ bűnösként is el lehet örökre kárhozni. „Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld 28,13). Kívánom, hogy legyen jó dolgod!